A kor előrehaladtával a légzőrendszerben a többi szervhez hasonló elváltozások mennek végbe, a maximális terhelhetőség fokozatosan csökken. Idősebb korban csökken a tüdőben a csúcsáramlás, a gázcsere és a vitálkapacitás (annak a levegőnek a mennyisége, mely egy erőltetett belégzést követő maximális kilégzéssel távozik), valamint csökken a tüdők védekezőképessége is. Nemdohányzókban ezek a korral járó elváltozások ritkán okoznak tünetet. Dohányosokban, vagy korábban dohányzókban, akikben már tüdőtágulat (emfizéma) alakult ki, a korral súlyosbodó légszomj jelentkezhet.

Idősebb korban a légzőizmok, így a rekeszizom is gyengülnek. Egészséges idősekben ez a gyengülés nem bír jelentőséggel. Ha azonban betegség, például tüdőgyulladás lép fel, a gyengeség lényegessé válhat, mert a tüdőgyulladás tovább csökkenti a légzőizmok erejét. Mindamellett a légzőizmok - a testet mozgató többi izomhoz hasonlóan - még idősekben is edzhetőek. Átlagos vagy speciális légzőgyakorlatokkal a légzőizmokat meg lehet erősíteni, ezáltal a légzés is javítható.

Az időseket együttesen érinthetik a tüdő korral járó szerkezeti és működésbeli változásai. Ezeknek az eltéréseknek szerepük lehet abban, hogy az egyén képtelenné válik megerőltető mozgásra, például futásra, kerékpározásra vagy hegymászásra. Az idősekben ráadásul baktérium vagy vírus okozta fertőzést követően könnyebben alakul ki tüdőgyulladás. Lényeges, hogy a tüdő öregkori elváltozásai tovább rontanak bármely már meglévő szív- vagy tüdőbetegséget, főleg azokat, melyek dohányzás pusztító hatása következtében alakultak ki.