1-es típus: Az 1-es típusú diabéteszben (korábbi nevén inzulin-dependens diabétesz, vagy juvenilis diabétesz) a hasnyálmirigy inzulin-termelő sejtjeinek több, mint 90%-a véglegesen elpusztul. Ennél fogva a hasnyálmirigyben nem, vagy csak igen kis mennyiségben termelődik inzulin. A diabéteszes betegeknek csak mintegy 10%-a tartozik ebbe a csoportba. Az 1-es típusú cukorbetegség legtöbbször 30 éves kor alatt kezdődik.

A tudomány mai állása szerint, valamilyen környezeti faktor, valószínűleg vírusfertőzés vagy táplálkozási tényező, mely gyermek- vagy fiatal felnőttkorban éri a beteget, indítja be azt a folyamatot, melynek eredményeként az immunrendszer elpusztítja a hasnyálmirigy inzulin-termelő sejtjeit. Az emberek egy bizonyos csoportja genetikailag fogékonyabb ezzel a tényezővel szemben.

2-es típus:A 2-es típusú diabéteszben (korábbi elnevezése nem inzulin-dependens diabétesz mellitusz vagy felnőttkori diabétesz) a hasnyálmirigy inzulintermelése megtartott, sőt, időnként még a szokásosnál is nagyobb mennyiségben termelődik inzulin. A szervezet azonban érzéketlenné, rezisztenssé válik az inzulin hatásával szemben, ezért a termelt inzulin a szervezet igényeihez képest nem elegendő.

2-es típusú diabétesz előfordulhat gyermek- vagy serdülőkorban is, de általában a 30 évesnél idősebb korosztályra jellemző, és gyakorisága az életkorral nő. A 70 éven felüliek közel 15%-a szenved 2-es típusú cukorbetegségben. Egyes etnikai és kulturális csoportok kockázata nagyobb: az Egyesült Államokban élő feketék és spanyol származásúak kockázata 2-3-szoros. A 2-es típusú diabétesz családi halmozódást is mutat.

2-es típusú diabétesz kialakulása szempontjából a fő kockázati tényező az elhízás, a betegek 80-90%-a túlsúlyos. Mivel a kövérség inzulin rezisztenciához vezet, a túlsúlyos embernek nagy mennyiségű inzulinra van szüksége ahhoz, hogy a vércukorszintet normális értéken tartsa.

Bizonyos betegségek és gyógyszerek is befolyásolhatják a szervezet inzulin felhasználását, és ezzel 2-es típusú diabéteszhez vezethetnek. Az inzulin kóros felhasználása magas dózisú kortikoszteroidok (Cushing-szindróma vagy nagy mennyiségű kortikoszteroid gyógyszerek) hatására illetve terhességben (gesztációs diabétesz) fordul elő leggyakrabban. Cukorbetegség alakulhat ki akkor, ha nagymennyiségű növekedési hormon termelődik (akromegália) és bizonyos hormontermelő daganatok következtében is. Súlyos vagy visszatérő hasnyálmirigy gyulladás, vagy más olyan betegség, mely közvetlenül károsítja a hasnyálmirigyet, szintén diabéteszhez vezethet.

A cukorbetegség két típusa nagyon hasonló tünetekkel jár. Az első tünetek közvetlenül a magas vércukorszintnek tulajdoníthatók. Ha a vércukorszint meghaladja a 160-180 mg/dl értéket, akkor a cukor bekerül a vizeletbe. Ha a vizeletben tovább nő az ürített cukor szintje, a vesék több folyadékot választanak ki a nagy mennyiségű cukor hígítására. A megszokottnál több vizelet képződik, ezért a cukorbetegek nagy mennyiségben és gyakran ürítenek vizeletet (poliuria). A nagymennyiségű vizelet ürítése a szomjúságérzetet is kóros mértékben fokozza (polidipszia). Mivel így a vizelettel a szervezet kalóriát veszít, a beteg testsúlya csökken. Ennek ellensúlyozásaképpen a beteg étvágya kifejezetten nő. További tünetek a látászavar, az álmosság, az émelygés és az állóképesség csökkenése.

1-es típus:1-es típusú diabéteszben a tünetek gyakran hirtelen, drámai módon lépnek fel. Gyorsan kialakulhat a diabéteszes ketoacidózis nak nevezett állapot. Inzulin hiányában a legtöbb sejt nem képes felhasználni a vérben lévő cukrot. A sejtek életben maradásához azonban elengedhetetlen az energia, ezért az energia nyerésére egy tartalék mechanizmus lép életbe. Megkezdődik a zsírsejtek lebontása, és ennek során ketonoknak nevezett vegyületek képződnek. A ketonok némi energiához juttatják a sejteket, azonban a vért túlzottan savassá, acidotikussá teszik (ketoacidózis). A diabéteszes ketoacidózis kezdeti tünetei az extrém mértékű szomjúság, a nagymennyiségű vizelet ürítése, a súlyvesztés, a hányinger, a hányás, a fáradtság, és főleg gyermekekben a hasi fájdalom. A légzés mély és szapora lesz, mert a szervezet ezzel próbálja korrigálni a vér savasságát. A kilélegzett levegőbe kerülő ketonok miatt a beteg lehelete hasonló a körömlakklemosó szagához. Kezelés nélkül a diabéteszes ketoacidózis, néha akár pár óra alatt, kómához és halálhoz is vezethet.

2-es típus:2-es típusú diabétesz esetén gyakran évek vagy évtizedek telnek el panaszmentesen, míg a betegséget felismerik. A tünetek nagyon enyhék lehetnek. A fokozott vizeletürítés és a szomjúság kezdetben nem annyira kifejezett, és fokozatosan, hetek vagy hónapok alatt romlik. Végül a beteg nagyon fáradtnak érzi magát, homályos látásról panaszkodhat, és kiszáradás veszélyezteti.

Néha a diabétesz korai szakaszában a vércukorszint szokatlanul alacsony is lehet, ezt hipoglikémiának nevezzük.

Mivel 2-es típusú cukorbetegség esetén a betegek valamennyi inzulin termelésére képesek, esetükben diabéteszes ketoacidózis általában nem lép fel. A vércukor szintje azonban igen magas is lehet (gyakran meghaladja az 1000 mg/dl-t [55,5 mmol/l-t]). Ilyen magas vércukorszint gyakran valamilyen stresszhelyzet következtében alakul ki, mint amilyen például egy fertőzés vagy valamilyen gyógyszer hatása. Ha a vércukor szintje ilyen nagyon magas értéket ér el, a betegben súlyos kiszáradás léphet fel, mely zavart tudatállapothoz, álmossághoz, görcsökhöz vezethet. Ezt az állapotot nonketotikus hiperglikémiás-hiperozmoláris kómának nevezik.

A cukorbetegségnek számos súlyos, hosszú távú szövődménye lehet. A szövődmények közül néhány a diabétesz kezdete után már hónapokkal jelentkezik, de a legtöbb csak néhány év elteltével lép fel. A legtöbb szövődmény idővel egyre súlyosbodik. Minél inkább sikerül a cukorbetegnek a vércukor szintjét beállítani, annál inkább csökken a szövődmények kialakulásának és súlyosbodásának valószínűsége.

A magas vércukorszint mind a kisebb, mind a nagyobb erekben szűkületet idéz elő. Összetett, cukrot tartalmazó anyagok rakódnak le a kis erek falában, melyek így megvastagodnak és áteresztőképességük is fokozódik. Ahogy egyre vastagodnak, kevesebb vér jut el főként a bőrhöz és az idegekhez. A rosszul szabályozott vércukorszint hatására a vérben megemelkedik a zsírnemű anyagok szintje is, ez ateroszklerózishoz és a nagyobb erekben csökkent véráramláshoz vezet. Egészségesekkel összehasonlítva a cukorbetegek ateroszklerózis kockázata 2-6-szor nagyobb, és az elváltozás fiatalabb korban kezdődik.

Hosszabb idő elteltével a magas vércukorszint és a romló vérkeringés megbetegítheti a szívet, az agyat, a lábat, a szemet, a vesét, az idegeket, a bőrt és angina, szívelégtelenség, szélütés, járáskor fellépő lábgörcs (klaudikáció), gyenge látás, veseelégtelenség, idegkárosodás (neuropátia), és bőrpanaszok léphetnek fel. Diabéteszben gyakoribb a szívroham és a szélütés.

A bőr rosszabb vérellátása következtében fekélyek és fertőzések alakulhatnak ki, és a sebek lassan gyógyulnak. Cukorbetegekben különösen gyakori a lábak és a lábfejek kifekélyesedése és fertőzése. Sajnos nagyon gyakran ezek a sebek lassan, vagy egyáltalán nem gyógyulnak és szükséges lehet a lábfej vagy a láb egy részének amputálása is.

Diabéteszben gyakran lép fel baktérium vagy gomba okozta fertőzés, típusosan a bőrben. A magas vércukorszint következtében ugyanis a fehérvérsejtek nem képesek hatékonyan védekezni a fertőzések ellen. A fertőzések lefolyása is súlyosabb.

A szem ereinek károsodása a látás elvesztéséhez vezethet (diabéteszes retinopátia). A szem ereinek fokozott folyadékáteresztő képessége lézersebészeti eljárással megszűntethető, ezzel elkerülhető a látóideg végleges károsodása. Éppen ezért a cukorbetegeknek nagyon fontos évente szemészeti vizsgálatra menniük, hogy szemkárosodásukra fény derüljön.

A vesékben is felléphet működési zavar, mely akár veseelégtelenségig fokozódhat, ami művesekezelést vagy vesetranszplantációt tehet szükségessé. Az orvos a cukorbeteg vizeletében kórosan magas fehérjeszintet (albumint) keres, mely a vesekárosodás korai jele lehet. Gyakran a vesekárosodás legkorábbi jelének észlelésekor a beteg angiotenzin konvertáló enzim- (ACE-) gátló gyógyszert kap, mely lassítja a vesekárosodás előrehaladását.

Az idegek károsodása számos tünetben megmutatkozhat. Ha egyetlen ideg károsodik, az egyik karban vagy lábban hirtelen gyengeség léphet fel. Ha a kezek, lábak és lábfejek idegei károsodnak (diabéteszes polineuropátia), kórossá válhat az érzékelés, zsibbadásról vagy égő érzésről panaszkodhat a beteg, melyet a karok és a lábak gyengesége kísérhet. A bőridegek károsodásával a sérülések esélye is megnő, mivel a beteg nem jól érzékeli a nyomás- vagy hőmérséklet változásait.

A cukorbetegség diagnózisát akkor állítják fel, ha a vércukor szintje kórosan magas. Rutin orvosi vizsgálat kapcsán sokszor a vércukorszintet is megmérik. Mivel a cukorbetegség igen gyakori idősebb korban, fontos a vércukorszintet főleg idősebbekben évente megmérni. Elsősorban 2-es típusú cukorbetegség esetén gyakori, hogy a betegnek sejtése sincs fennálló betegségéről. Az orvos akkor is elrendeli a vércukor szintjének ellenőrzését, ha a beteg fokozott szomjúságról, fokozott vizeletürítésről, gyakori fertőzésekről számol be, vagy a cukorbetegség bármely szövődménye észlelhető.

A vércukorszint mérésének általános módszere az éjszakai éhezést követő éhgyomri vércukorvizsgálat. Akkor is lehet azonban mérést végezni, ha a beteg megelőzően étkezett. Valamilyen mértékű vércukorszint emelkedés étkezés után teljesen normális, azonban az étkezés utáni szintnek sem szabad túl magasnak lennie. Az éhgyomri vércukorszintnek nem szabad meghaladnia a 126 mg/dl (7 mmol/l) értéket. Étkezés után a vércukorszint nem haladhatja meg a 200 mg/dl-t (11,1 mmol/l-t).

Az orvos megmérheti a vérben egy fehérje, a hemoglobin A 1C (más néven glikolizált hemoglobin) szintjét is. Ez a vizsgálat főleg felnőttekben segíthet a diagnózis megerősítésében, mert esetükben a vércukorszint lehet, hogy csak kismértékben emelkedett.

Egy másik gyakori vizsgálat az orális cukorterhelési próba, amelyet bizonyos esetekben kerül sor, például ha terhes nőben felmerül a terhességi cukorbetegség gyanúja, vagy ha idősebb betegben megtalálhatók a cukorbetegség szövődményei, de az éhgyomri vércukorérték normális. Nem számít azonban a cukorbetegség rutin vizsgálatai közé. A vizsgálat során, éhezést követően, vért vesznek a betegtől az éhgyomri vércukorszint meghatározására, aztán a beteg megiszik egy speciális, ismert mennyiségű cukrot tartalmazó oldatot. Az elkövetkezendő 2-3 óra során több vérvétel is történik, a cél, hogy kiderüljön, nem emelkedik-e a vércukorszint túlzottan magasra.

A cukorbetegség kezelésében szerepet kap a diéta, a mozgás, a betegoktatás, és legtöbbször a gyógyszeres kezelés is. Ha a cukorbeteg vércukor szintjét sikerül jól beállítani, akkor a szövődmények kialakulásának a veszélye is csökken. Ezért a diabétesz kezelésének fő célja a vércukor szintjét - amennyire csak lehetséges - a normális határokon belül tartani. A magas vérnyomás és a magas koleszterinszint kezelése szintén csökkentheti egyes szövődmények kialakulását. Alacsony dózisú aszpirin napi szedése szintén hasznos lehet.

Sokat jelent a cukorbeteg számára, ha megérti betegsége lényegét, megtanulja, hogyan befolyásolja a diéta és a mozgás a vércukorszintet, és hogyan előzhet meg egyes szövődményeket. A szükséges tudást a cukorbetegek oktatásában gyakorlott nővér is átadhatja.

A diabéteszes betegnek ajánlatos magával hordania egy orvosi azonosító kártyát vagy papírt, mellyel egészségügyi ellátása során felhívhatja a figyelmet cukorbetegségére. Ez az információ segíthet abban, hogy orvosi ellátás esetén gyorsan megkezdődhessen az életmentő beavatkozás, főleg ha a beteg sérült vagy tudatállapota megváltozott.

Mindkét típusú cukorbetegségben fontos szerepe van a diétának. Egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás javasolt valamint ajánlatos egészséges testsúlyt tartani. Néhány betegnek hasznos, ha dietetikus szakember segítségével tervezi meg az optimális táplálkozást.

1-es típusú diabéteszben szenvedők közül azok, akiknek sikerül egészséges testsúlyt megtartani, elkerülhetik, hogy nagyobb adag inzulinra legyen szükségük. 2-es típusú diabéteszben pedig előfordulhat, hogy a megfelelő testsúly elérésével és megtartásával a betegnek egyáltalán nem kell gyógyszert szednie. Általában elmondható, hogy a cukorbetegnek nem szabad sok édes ételt fogyasztania. Szintén előnyös, ha rendszeresen étkezik, és az étkezések között nem telik el túl sok idő. A cukorbetegeknek sokszor a vér koleszterin szintje is magas, így fontos, hogy a táplálékkal kevés telített zsírt fogyasszanak. A vér koleszterinszintjének csökkentéséhez időnként gyógyszeres kezelés is szükségessé válhat.

Megfelelő mennyiségű mozgás megakadályozhatja a testsúlyproblémákat, és segíthet a vércukorszintet a normális határok között tartani.

Nehéz megakadályozni, hogy a vércukorszint ne emelkedjen túl magasra. A vércukorszint pontos beállításának egyik legnagyobb nehézsége azonban az, hogy a vércukorszint alacsonnyá is válhat (hipoglikémia). A hipoglikémia kezelése sürgősségi feladat. A tartós károsodás megakadályozásának érdekében és a tünetek megszűntetésére perceken belül cukrot kell juttatni a szervezetbe. A legtöbb ilyen esetben a cukorbeteg képes cukor fogyasztására. Gyakorlatilag a cukor bármilyen formájában jó, a glukóz azonban gyorsabban kifejti hatását, mint a közönséges konyhai cukor (ez általában szacharózt, répacukrot tartalmaz). A cukorbetegek közül sokan hordanak maguknál glukóz tablettákat vagy fóliatasakban valamilyen glukóztartalmú folyadékot. Lehetséges megoldás egy pohár tej (a tej a laktóz nevű cukrot tartalmazza), cukros víz vagy gyümölcslé fogyasztása; vagy a beteg megehet egy szelet süteményt, gyümölcsöt vagy bármilyen más, édes ételt. Ennél súlyosabb helyzetben előfordulhat, hogy a glukózt a sürgősségi ellátást végző orvosnak vénásan kell bejuttatnia.

A hipoglikémia kezelésének másik módja a glukagon adása. A glukagont izomba kell fecskendezni, a gyógyszer a májból perceken belül nagy mennyiségű cukrot szabadít fel. Sürgősségi esetekre létezik egy előre csomagolt, a fecskendőben megfelelő mennyiségű gyógyszert tartalmazó kiszerelés, melyet a beteg magánál hordhat, és szükség esetén beadhat magának.

A diabéteszes ketoacidózis szintén sürgősségi ellátást igényel, mivel kómához és halálhoz vezethet. Az állapotot kórházban, általában intenzív osztályon kezelik. A beteg nagymennyiségű folyadékot kap vénásan, a folyadékban elektrolitok: nátrium, kálium, klór és foszfát van, ezzel próbálják a vizelettel elvesztett folyadékot pótolni. Az inzulint ilyenkor általában vénásan adják, így gyorsabban hat, és szükség esetén az adagot is könnyebb változtatni. Pár óránként megmérik a cukor-, keton- és elektrolitszintet. A vér savszintjét is ellenőrzik. A magas savszint miatt néha kiegészítő kezelés szükséges. A vércukorszint helyreállítása és az elektrolitok pótlása azonban általában elég ahhoz, hogy a szervezet a sav-bázis egyensúlyt korrigálni tudja.

A nonketotikus hiperglikémiás-hiperozmoláris kóma kezelése a diabéteszes ketoacidózishoz hasonló. A folyadékot és az elektrolitokat pótolni kell. A vércukorszintet csak fokozatosan szabad a normális értékig csökkenteni, így elkerülhető, hogy a folyadékterek átrendeződésével az agyba hirtelen sok folyadék kerüljön. Legtöbbször könnyebb a vércukorszintet rendezni, mint diabéteszes ketoacidózis esetén, és a vér savassága sem szokott súlyos lenni.

Inzulinkezelés

Az 1-es típusú diabéteszes betegeknek majdnem mindig szükségük van inzulinra, és a 2-es típusú diabéteszesek közül is sokaknak. Az inzulint be kell fecskendezni, szájon át jelenleg nem adható, mert a gyomorban tönkremegy. Jelenleg még tesztelik az inzulin adásának esetleges új formáit, amilyenek például az orrspray vagy a szájon át szedhető forma.

Az inzulint a bőr alá, a bőr alatti zsírba kell fecskendezni, erre általában a karok, a combok és a hasfal használható. Kis fecskendők és nagyon vékony tűk kifejlesztésével az eljárás már majdnem fájdalommentes. Azok számára, akik a tűket nem képesek elviselni, létezik egy levegőpumpás eszköz, amely az inzulint befújja a bőr alá. Az ún. inzulin tollban egy patronban található az inzulin. Az inzulin toll kényelmesen alkalmazható, főleg olyankor, ha a betegnek otthonán kívül, napközben többször is adnia kell az inzulint. Egy másik elérhető eszköz az inzulin pumpa, mely egy kicsiny tartályból folyamatosan adagolja az inzulint a bőrbe szúrt, kis tűn keresztül. Előre meghatározott időben, vagy szükség esetén bármikor lehetőség van nagyobb adag inzulin befecskendezésére is. Ezzel a módszerrel lehet leginkább megközelíteni az egészséges szervezet inzulin termelését. Néhány betegnek ez a pumpa jobb szabályozást biztosít, míg másokat zavar a pumpa viselése, vagy a tű helyénél seb alakul ki.

Az inzulin három alapvető formában kapható, mindegyiknél más-más a hatás felléptéhez szükséges idő illetve a hatás időtartama. A gyorshatású inzulin, mint amilyen a hagyományos inzulin, a leggyorsabban ható, de legrövidebb hatásidejű készítmény. A liszpro inzulin valamennyi közül a leggyorsabb. A gyorshatású formát azok alkalmazzák gyakran, akik naponta több injekcióra vannak beállítva; az injekciót 15-20 perccel étkezés előtt vagy közvetlenül étkezés után kell adni. A maximális hatását 2-4 óra múlva éri el, a hatástartama 6-8 óra.

A középhatású inzulin (mint az inzulin-cink szuszpenzió, az inzulin lente, vagy az isofán inzulin szuszpenzió) 1-3 óra múlva kezd hatni, maximális hatását 6-10 óra múlva fejti ki, és összesen 18-26 óráig hat. Ezt a fajta inzulint lehet reggel adni, és akkor hatásával lefedi a nap első felét, vagy este, hogy lefedje az éjszakát. A hosszú hatású inzulin (mint a kiterjesztett inzulin-cink szuszpenzió, az inzulin ultra-lente, vagy glargin) nagyon kevés hatással bír az első 6 óra alatt, de a hatásideje hosszú, 28-36 óra.

Az inzulin kiválasztása összetett feladat. A következő tényezőket mérlegeli az orvos, mielőtt eldöntené, melyik inzulinra esik a választása:

• Mennyire képes és hajlandó a beteg a vércukorszintjét ellenőrizni és ehhez igazítani az inzulin adagját?
• Mennyire változatos a beteg napi aktivitása?
• Mennyire képes a beteg megtanulni és megérteni betegsége lényegét?
• Mennyire stabil a beteg vércukorszintje a nap folyamán ill. mennyire ingadozik napról-napra?

A legegyszerűbb eljárás a naponta egyszer adott közepes hatású inzulin. Azonban ezzel a módszerrel lehet a legkevésbé szabályozni a vércukor szintjét, így ritkán ez a legjobb megoldás. Jobb eredmény érhető el, ha kombinálnak két inzulint - egy gyors- és egy közepes hatásút - a reggeli adagban. Ennek az összetételnek a használatához már több gyakorlat kell, de a betegnek jobbak a lehetőségei a vércukorszint megfelelő beállítására. Egy második injekcióban este vagy lefekvés előtt az egyik vagy mindkét inzulin megismételhető. A legjobb vércukorszint szabályozás általában úgy érhető el, ha egy gyors hatású és egy közepes hatású inzulin kombinációját adják reggel és este, valamint ezen kívül még több alkalommal rövidhatású inzulint a nap folyamán. A beteg inzulinigényének változásához igazítandó a beadott inzulin mennyisége. Annak ellenére, hogy ez a módszer igényli a betegségről a legtöbb tudást és a kezelés részleteire a legtöbb odafigyelést, ma ezt tartják az inzulint igénylő betegek többsége számára a legjobb megoldásnak.

Néhány beteg, különösen az idősebbek, ugyanazt az adag inzulint adják minden nap; mások változtatják a naponta adott inzulin mennyiségét az étrendtől, a testmozgástól és a mért vércukorszinttől függően. Ezen kívül az inzulin igény is változhat, ha a beteg testsúlya változik, ha érzelmi stressz vagy betegség, főleg fertőzés éri.

Az idő múlásával a betegek egy részében rezisztencia (érzéketlenség) alakul ki az inzulinnal szemben. Mivel a befecskendezett inzulin nem teljesen egyezik meg a szervezetben termelődő inzulinnal, a szervezet az inzulin ellen ellenanyagokat képezhet, amelyek gátolhatják a beadott inzulin hatását, így az ilyen betegnek nagy adagban kell az inzulint kapnia.

Az inzulin injekciók károsíthatják az injekció helyén a bőrt és az alatta fekvő szöveteket. Ritkán felléphet allergiás reakció is fájdalommal és égő érzéssel, melyet aztán az injekció helyén pár órán keresztül bőrpír, viszketés és duzzanat követ. Ennél gyakrabban az injekciók vagy zsírlerakódást okoznak, ezzel a bőr dudorossá válik, vagy zsírpusztulást, amely viszont a bőrön kisebb benyomódásokként ismerhető fel. Ezeknek a szövődményeknek az elkerülésére sok beteg váltogatja az injekció beadásának helyét, például egyik nap a combot, másnap a hasat, harmadik nap pedig a kart használja.